Istenek és emberek

April 11, 2019

KEPES ANDRÁS - Istenek és emberek

Letölteni Istenek és emberek könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómia finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nem csak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is…
Kepes András új regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása.

“Minden megváltozik, minden másról szól már ma is, mint amiről a politikusok papolnak és amitől az emberek szoronganak, vélte Ézsiás Benedek. Szétfeszítette a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, gondolta, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek.”


20 könyv, amit a tizedik hónapban várni fogunk.
Hosszú, őszi estéken nincs is kellemesebb, mint egy forró itallal és könyvvel a kezünkben bekuckózni a kedvenc sarkunkba és elmerülni egy történetben, egy másik világban. Ám sosem egyszerű az olvasnivaló kiválasztása, ezért összegyűjtöttük azokat az októberben megjelenő könyveket, nem keveset, szám szerint húszat, melyeket ilyen alkalmakra mi szívesen leemelnénk a könyvespolcunkról.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A legtöbben a Jégember titkaira voltak kíváncsiak.
A legtöbben a Jégember, azaz Kimi Räikkönen titkaira voltak kíváncsiak tavaly, de népszerű volt Kepes András új regénye és Hofi is. Ha kíváncsi vagy arra, hogy mások mit tettek a fa alá, akkor itt elolvashatod a Líra, a Líra-Móra és Rózsavölgyi boltok decemberi összevont sikerlistáját.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt Szabó Magda kiadatlan regénye, a Csigaház.
A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt Szabó Magda első, eddig kiadatlan regényének a megjelenése. Nem meglepő, hogy a kötet egyből a legjobb hat közé került. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy két 2017-es könyv is szerepel a listán, a tavalyi listavezető, Bödőcs Tibor Addig se iszik és Vámos Miklós töredelmes vallomás című kötete.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Istenek és emberek

Könyv adatok
Cím: Istenek és emberek

Szerző: KEPES ANDRÁS

Kiadó: Libri Kiadó

Megjelenés: 2018. október 24.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634335061
Méret: 210 mm x 135 mm x 30 mm

Olvasni online Istenek és emberek könyv ingyen

Kepes András (Budapest, 1948. október 11.) magyar író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.

Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen (1979), illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját, a Stanfordon (1985-1986). Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte (2004).

Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után, 1973-tól a Magyar Rádiónál dolgozott munkatársként, majd a kulturális rovat vezetőjeként. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozatot. 1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapjának, a Stúdió ’80-nak alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Elsőként tudósított a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywoodból és a Nobel-díj átadásokról. Mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn világsztárok, világhírű filmrendezők, írók. 1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, jegyezte az Apropó (1991–1998) című riport-dokumentumfilm sorozatot és a Desszert (1994–1998) című beszélgetős műsort. 1998-ban a TV2-n készítette beszélgetős műsorát, Kepes címmel, de még abban az évben egy súlyos betegség két évre félbeszakította pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől. 2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra Oázis (2000) című egész estés összetett sorozatával, beszélgetésekkel, dokumentumfilmekkel. 2002-től az RTL Klub képernyőjén volt látható irodalmi sorozata, a Könyv-jelző (2002) és beszélgetős műsora, a Desszert (2005), majd dokumentumfilm sorozata, a Világfalu (2005-2006). 2008-ban Különös történetek című dokumentumfilm sorozatával tért vissza egy évre a Magyar Televízióba. Több riportját sugározták külföldi televíziók, jelentős nemzetközi visszhangot keltettek a Bolíviában terrorizmussal megvádolt, és társaival tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Eduardo Rózsa Flores-szel készült dokumentumfilmjei, különösen a vele készült utolsó interjú, ami belpolitikai vihart kavart Bolíviában, és amelynek kapcsán Kepest is megvádolták.

A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen publikál könyveket, és különösen azután, hogy visszavonult a televíziós műsorkészítéstől, tevékenysége középpontjában egyre inkább az írás áll. Első művei főként rádiós és televíziós riportútjaira és beszélgetéseire épültek (Szerencsés Útjaim, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986; Kepes Krónika – Beszélgetések, Park Könyvkiadó, 1999; Kepes Krónika – Történetek, Park Könyvkiadó, 2000), illetve irodalmi válogatásokat készített Könyv-jelző I-III címmel a Park Könyvkiadó számára (2001-2002). 2008-ban, Matt a férfiaknak címmel (Alexandra Kiadó) dokumentum-regénye jelent meg, 2011-ben pedig Tövispuszta című regénye (Ulpius-ház Kiadó). Könyveit idegen nyelveken is kiadták. Világkép című szubjektív esszé-regényét, amit a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választott, 2016-ban adta ki a Libri Kiadó.

Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte többek között a Táncsics Mihály-díjat (1991), a Joseph Pulitzer-emlékdíjat (1994), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (1998) és a Prima díjat (2011).
comments powered by Disqus