FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI

April 11, 2019

CAROL MASON - FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI

Letölteni FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

“Üdítő őszinteséggel mesél a hűtlenség felfedezését követő érzelmi megrázkódtatásról és a szégyenről, ami ezzel együtt jár.” !- The Telegraph


Három barátnő három férjjel, munkahellyel, irigylésre méltóan kereknek látszó, nyugodt élettel - akiknek azonban egymás előtt is megvannak a maguk titkai…
Leigh és a tanár Lawrence házassága elszürkült. A kreatív szakmában dolgozó, impulzív nő kalandra vágyik. Erről a férje mit sem sejt, és Jillnek nem sikerül lebeszélnie róla. De miközben az örömmámorban úszó Leigh történeteit hallgatja, a nő saját, a kapcsolatát egyre inkább kikezdő problémájára is megoldást vél találni. Férjével, a bűntudatával küzdő Robbal ugyan megszűnt a szexuális életük, amikor kiderült, hogy a férfi nemzőképtelen, így nem születhet meg a várva várt közös gyermekük - de nem ő az egyetlen férfi a világon… a titokzatos idegen pedig, akibe Jill belebotlik egy véletlen folytán, nagyon is vonzó férfinak bizonyul. Eközben a szende Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldog két fiával, már-már idegesítően rajong jóképű férjéért, Neilért, aki azonban nem csak neki tetszik.

Ám egy napon kiderülnek a titkok. A három nőnek fel kell tennie magának a kérdést, hogyan tovább, és azt is, hogy vajon mennyire ismerik saját magukat, a társukat és egymást.

FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI

Könyv adatok
Cím: FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI

Szerző: CAROL MASON

Kiadó: I.P.C. Könyvek Kft.

Oldalszám: 320 oldal
Megjelenés: 2018. június 26.
ISBN: 9789636356538
Méret: 200 mm x 130 mm x 25 mm

Olvasni online FÉRJEZETT ASSZONYOK TITKAI könyv ingyen

comments powered by Disqus