Meddig jössz [előrendelhető]

April 11, 2019

SÁNDOR ERZSI - Meddig jössz

Letölteni Meddig jössz [előrendelhető] könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül. Lili próbál, igyekszik megfelelni a színházban és a titkos viszonyban, várja a kedvező pillanatot, de csak üresjáratok vannak a színpadon, a színészházban, jószerivel mindenütt. Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői.

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten. Tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere és újságíró. Néhány éve a Magyar Színház sajtósa. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban, a nagy sikerű Anyavalya pedig 2016-ban jelent meg.

”- Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik - mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie.
- És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? - érdeklődtem. - Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit?
- A mosógépem? - kérdezte döbbenten. - Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám.
Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen.”

Meddig jössz [előrendelhető]

Könyv adatok
Cím: Meddig jössz [előrendelhető]

Szerző: SÁNDOR ERZSI

Kiadó: Libri Kiadó

Oldalszám: 248 oldal
Megjelenés: 2019. június 14.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789633554258

Olvasni online Meddig jössz [előrendelhető] könyv ingyen

Sándor Erzsébet (Budapest, 1956. december 3. –) színésznő, rádiós szerkesztő, újságíró.

Kispesti zsidó családból származik, több családtagját a holokauszt során meggyilkolták. Édesapja születése napján disszidált, így édesanyja nevelte. Sándor Erzsi 1980-ban diplomázott a Színházművészeti Főiskolán. Ezután a Miskolci Nemzeti Színházhoz került, majd 1983-tól a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 18 évig dolgozott a Magyar Rádió szerkesztőjeként. Szombat délelőttönként közösen vezette Fodor Jánossal a Party című beszélgetős műsort a Petőfi Rádióban. Cikkei megjelentek a 168 Órában. Két gyermeke van, Lujza és Tamás.

comments powered by Disqus